Ebéd végén rángatott félre a rokonság köréből és pisszegve az udvar végén álló fészer felé húzott. Vizes-fagyos kezét kék kötényébe törölgette, majd egy lakatkulcsot húzott elő, s kinyitotta fészer ajtaját. A bejárattól nem messze állt a katonaládája. Felnyitotta, s kapkodós mozdulatokkal turkált benne, akárha elrejtett karácsonyi ajándékot keresne. Egy összehajtogatott katonaköpenyből kopott bekecs került elő. Aztán olajos rongyok, egymásba gabalyodva, majd újságpapírok, amelyek erősen átvették a rongyoktól az olajat. Lassan kezdett formát ölteni egy tenyérnyinél alig nagyobb csomag. Fémesen-zsírosan megcsillant valami.
– Kilencmilliméteres! Tele tárral!
Nem nyúltam utána, csak bólintottam.
– Tied! A temetésem után gyere és vedd ki a ládából.
Megmutatta azt a három mozdulatot, ami a kezeléséhez szükséges, s elkezdte visszacsomagolni a súlyos Parabellumot.
– Itt őrzöm a háború óta, de a Mariska sem tud róla!
Kifelé, a kicsit rakoncátlankodó fészerajtóval hadakozva aztán még hozzátette:
– Ne feledd fiam, a családot meg kell védeni mindenáron!
Átvillant az agyamon, ahogy gyermekeim megszeppenve nézik a papát, amint a lakótelepi lakás beépített szekrényéből előkap egy mordályt és a papírvékony ajtót feszegető gonoszra fogja..
Karácsony előtt ment el az öreg. Nagy volt a jövés-menés a házánál. Kerestem az okot, hogy a fészer felé kerüljek, de valahogy nem tudtam elképzelni, hogy a rokonok között kisétálok a farzsebemben egy stukkerrel. Tavasszal látogattam el újra a kis faluvégi házba. Mariska nem volt túl jó állapotban. Bár nem esett ágynak, de ő is elmenőben volt már. A szekrényből egy súlyos bőrkabátot akasztott le, amit férje Budapesten vagyonokért vásárolt a háború után. Soha nem értettem minek, mert háromnál többször nem láttam rajta. Nem is illett hozzá. Erősködött, hogy vegyem fel, mert ezt csak én örökölhetem. A kabát válla azonban már a könyököm fölött megakadt, hiszen az öreg a mellemig sem ért. Na, akkor majd a szomszéd fiának jó lesz. Addig-addig hivatkoztam a nikotinéhségemre, amíg végre kiengedett az udvarra, ahol rögtön a fészer felé vettem az utamat. Az ajtaja tárva-nyitva, a rengeteg szerszám eltűnt a katonaládával együtt. Tettetett érdektelenségemre aztán odavetette Mariska, hogy a múlt héten hívott egy ószerest, aki pár forintért minden vacakot összeszedett a padláson és a pincében. Igen, a fészerben is.
