Eltelt néhány hét, mire papus nyomatékosan megjegyezte, hogy Berg úr aznap este tiszteletét teszi. Kér mindenkit, Hédit különösen, hogy öltözködjék az alkalomhoz megfelelően. Vagy úgy! A lány tekintete találkozott keresztanyuéval. Mindketten feszülten jártak-keltek egész nap, tolva maguk előtt a csikorgó estét, de csakhamar ebédhez szólított az óra. Papus, szájában az asztali áldásra előkészített szavakkal várakozott, mikor Hédi megjelent az ajtóban egy tál gőzölgő tyúkhús levessel. Az ebédlő közepén megállt, s amikor a szemek rászegződtek, elengedte a tál füleit, majd maga is a porcelándarabok közé rogyott. Nagyot visszahangzott a csattanás, a hatalmas csirkecombok pedig versenyt szaladtak az aranysárga levestészta darabokkal, örvendezve későn jött szabadságukon. Repülő sót gyorsan, míg nem jön az orvos, de legalább vegyük ki szegény lányt a párolgó tócsából. A kanapéra fektetve néhány arcpaskolás után már térne vissza belé a lélek, de a riadt szemek még kövér könnycseppeket küldenek maguk elé gyorsan, hogy tulajdonosa dolgozhasson mögöttük szerepének további részletein. Az asszonynép tudja ilyenkor a dolgát, de papus tanácstalanul áll a romhalmaz kellős közepén. Keresztanyu, mintha egy regősének sorait olvasná, halkan kommentálja az események menetét, ami persze senkit nem nyugtat meg, de arra jó, hogy Hédi, hibátlanul követni tudja, hol tart saját jelenetével. Na körülbelül most kell feltennie azt a kétségbeesett kérdést: „Csak nem, úgy vagy te lány?” Erre kell felsírni igazán. Jól van. Sikerült. Most a papusra kell vigyázni, mert az ő korában könnyen jöhet egy szélütés a megrázkódtatástól. De a cipész mester csak áll, tátog egy kicsit csendesen, aztán szótlanul elvonul. Vasárnapi öltönyében úgy fest a három lábú kis székére zuttyanva, mintha egy másik színdarabból tévedt volna ide. Fejét lehajtva motyogja az odasomfordáló pedellusnak, szaladjon Berg úrhoz, s mentse ki a mai napot. Aztán majd meglátjuk.
Egy biztos. Akárhogyan is kanyarodik már a család története, szégyent hozott ez a lány mindenkire. Papuska éjszakákon át rágódott, újra rákapott a dohányzásra, s felverte a szomszédos házakat hajnali köhögéseivel. Mint a család összes ügyes-bajos dolgát, ezt is egyedül kellett valahogy megoldania. Mamuskára nem számíthatott, egykedvűen kérődzött zsírfoltos köpenyeinek egyikében. Hédihez a keresztanyun kívül nem nagyon közeledett senki, legfeljebb kikapták kezéből, ha emelni készül valamit. A feszültség már a házfalakat feszegette mire eljött a második felvonás ideje. A néhány nap konok hallgatás Hédit is megviselte. Bántotta, hogy ilyen állapotban látja papust, de azon a szűk folyosón, amelyen most ő közlekedett, nem voltak kijáratok. Remegő hangon előadta hát újabb jelenetét, megvallotta a ház urának, hogy kinek az áldását hordja a szíve alatt, Berg úré helyett. Papus talán még rosszabb állapotba került, mint az első hír hallatán, hiszen titkon reménykedett lánya ízlésében, de immáron bizonyossá vált, hogy az a málészájú, parasztgyerek lesz az ő veje. Szűzanya, Mária! – mondta hangosan a cipész mester, a fohász többi részét pedig már csak gondolta magában. Hát akkor álljon ide legalább az a gazember és legyen bátorsága megkérni lánya kezét, ha már összekeverte a házasodás sorrendjét. Hogy csapjon bele az a mendergős ménkü!
(Folyt. köv. holnap)
