Mindenki boldog gyermekzsivalyt remélt a ház köré, s egy jókötésű férjet, aki tovább viszi majd ezt a kehes kis udvarházat. Ezt mindössze Hédi nem akarta. Nem vágyott az ájtatos templomi térdeplők közé, nem vágyakozott olyan egyenruha után, amely egyik oldalról a fegyverébe, másikról asszonyába kapaszkodva billeg a korzón, legkevésbé pedig arra vágyott, hogy a bigott kisvárosi bagázs elvárásainak eleget tegyen. Akkor inkább Jézus menyasszonyai közé áll be, bár az ártatlanságával már lenne egy kis lelkiismereti probléma. Hát igen. Eddigi életének nagy ajándéka volt az tavalyi kora nyári este ott a pavilonban. Uram atyám! Mi minden fér bele egy rövid éjszakába! Féleszű cselekedet volt annyi bizonyos, de nem bánt meg semmit. A háziak úgysem vették észre, talán csak Keresztanyu …. De nem, ő sem valószínű. Igazából csak a papustól rettegett kicsit. Az ő kerítései mögé nem sok minden fér bele a munkán és a templomon kívül. Ráadásul az utóbbi időben gyanúsan sokat emlegeti azt a csizmadiát, a Berg urat. Célozgat munkabírására, gyarapodására, egyedüllétére. Persze merő képtelenség, hiszen a csizmadia alig valamivel fiatalabb nála és a mamuskánál. Hiába tud héthatár híres goiser varrott csizmát készíteni, ha pattanásos a bőre, haja zsíros, háta pedig olyan görbe lett már, hogy esténként félórát is billeg tán, amikor hanyatt fekszik. Még csak az kéne, hogy egy ilyen Berg úr oldalán lássa őt viszont Kálmán, amikor visszajön. Mert ugye visszajön. Szívesen bosszantaná ugyan a hűtlen fattyat valami jókötésű férjjel, de az nem a csizmadia lesz, annyi bizonyos.
A világ legdrágább keresztanyujától, Teréz anyutól próbált megtudni valamit papus terveiből. Mosás közben megállt Teréz anyu keze, rátámaszkodott a dézsa szélére, s könnyes szemmel Hédire nézett. Nem a gőzölgő, büdös, lúgos, víztől könnyezett, annyi bizonyos. Nem is szólt semmit, csak fájdalmasan bólogatott, a szinte fel sem tett kérdésre. Tehát jól sejtette Hédi ezt a csizmadia ügyet. Lépni kell valamit, méghozzá sürgősen. Vasárnaptól újra korzó, adta ki a jelszót. Teréz anyu cinkosan bólintott. A kisváros összes fiatalembere ott keresi magának a csodálható vádlikat, tomporokat, kebleket. Ilyenkor az egész sétálóutca maga a csendesen tomboló erotika. Még a korosabb, szeriőz párok is méregetik egymást titokban, hogy majd előhívják a képeket a megfelelő pillanatban, saját játékos örömükre. Két csoportra oszlik ilyenkor a város, felvonulókra és nézőkre. Ámbár olykor összekeverednek a szerepek. A város két fiatal ügyvédje például barátságosan kvaterkázva vezetgeti egymás mellett felcicomázott feleségét, miközben mondatonként más és más irányba emelgeti kalapját, vagy megcsippenti fejfedője szélét egy köszönést imitáló mozdulattal, attól függően kinek mekkora tisztelet jár. Pedig egymást sem tisztelik, hiszen hét közben bármit megtesznek egymás ellen, az ügyfelek kedvéért. De itt sétál az idős fogorvos is minden vasárnap délután fiával, a félhülye, alkoholista fogtechnikussal. Egyformán hátra tett kézzel, ugyanolyan szürke felöltőben, azonos ritmusban lépdelnek, miközben mindkettőjüket ugyanazok a női illatok késztetik hódolatteljes félfordulatokra. Mintha zsinóron rángatnák őket. De mintha az egész várost zsinóron rángatnák titokzatos erők, amelyek játékosan keverik a tiszteletlen vágyakat a tíz parancsolattal. Hát itt kínálgatja magát Keresztanyu és Hédi. Igaz céltudatosabbak, mint a fel s alá vonulók összessége. Legalábbis Hédi nagyon tudja, hogy mit akar. Megtalálni Berg úr vetélytársát. Méghozzá sürgősen!
( Folyt. köv. holnap)
