A kora reggeli misére osztottak be egész télen át. Illetve, azt hiszem, hogy magam vállaltam, csak otthon adtam elő úgy, mintha súlyos feladataim száma kényszerűségből szaporodott volna meg. Úgy tízéves lehettem, és nagyon szántam azt a már nehezen mozgó, mogorva, öreg papot, aki már csak a kora reggeli szertartásokra volt jó. Akire a sekrestyés Feri bácsi is úgy hívta fel a figyelmemet, hogy amikor mise közben a két kis üvegcséből töltök a kehelybe, akkor ne feledjem, hogy az öreg úgy szereti, ha vízből csak egy cseppet, borból pedig sokat kap. Tetszett ez a nehéz figura, egész télen hajlandó voltam majd két órával korábban kelni miatta. Eldideregtem a fűtetlen Nagy Templomba, és ott magamra öltöttem a ministránsok jelmezeit. Néha olyan hideg volt, hogy egy számmal nagyobbat vettem ki a szekrényből, és csak úgy a téli kabátra húztam rá. Közös fellépésünk nem tartott soká, engem a templom előtt apám várt az iskolatáskámmal meg a tízórais zacskóval, s én nagy lendülettel iramodtam az olajozott padlójú tantermünkbe. Ott, még egyedül lévén, a másik kedvencemnek segítkeztem, a dadogós pedellusnak, aki ilyenkor járta végig a termeket, és hizlalta a fűrészporos kályhákat. Örült annak, ha valaki ellátott helyette a húsz-harmincból kettőt-hármat.
A téli szünet utáni első napom is ugyanúgy kezdődött, ahogyan ősz óta mindegyik. Didergés, mise, apától a táska, aztán uzsgyi a suli. Annyi volt csupán a különbség, hogy mise után az öreg pap, anélkül, hogy az arcomba nézett volna, szinte lopva, de nagyon jóságosan megsimogatta a kezemet. Így adta tudtomra, hogy mi így együtt nagyon jó páros vagyunk ezeken a fura hajnalokon, amikor az egész gyülekezetből mindössze öten-hatan ülnek, állnak vagy ereszkednek térdre a hideg padokon. Irodalom vagy történelem óra lehetett az első, mert az újonnan odahelyezett tanító néni ezeket a tárgyakat tanította. Becsengetés után ő lépett be a terembe elmaradhatatlan úttörőnyakkendőjében.
─ Aki ma reggel templomban volt, az álljon fel! – mondta osztályöntudatos arccal. Láttam kijönni a kapun, semmi értelme a titkolózásnak
Felálltam, de úgy éreztem, mintha kigyulladtam volna a padommal együtt. Néhányan vihogtak rajtam, néhányan lesütött szemmel várták, hogy leégjek parázsig. Eddig is éreztem, kevésbé a hőmérséklet az oka, hogy a gyülekezet lopva jár templomba, inkább valamiféle politikai-közéleti klíma, melynek annyit mindenképpen sikerült elérnie, hogy kezdetét vette sokarcú dackorszakom. Suli után visszamenten Feri bácsihoz, fogtam egy lapátot, s elkezdtem a templom körül a havat eltakarítani.
A téli szünet utáni első napom is ugyanúgy kezdődött, ahogyan ősz óta mindegyik. Didergés, mise, apától a táska, aztán uzsgyi a suli. Annyi volt csupán a különbség, hogy mise után az öreg pap, anélkül, hogy az arcomba nézett volna, szinte lopva, de nagyon jóságosan megsimogatta a kezemet. Így adta tudtomra, hogy mi így együtt nagyon jó páros vagyunk ezeken a fura hajnalokon, amikor az egész gyülekezetből mindössze öten-hatan ülnek, állnak vagy ereszkednek térdre a hideg padokon. Irodalom vagy történelem óra lehetett az első, mert az újonnan odahelyezett tanító néni ezeket a tárgyakat tanította. Becsengetés után ő lépett be a terembe elmaradhatatlan úttörőnyakkendőjében.
─ Aki ma reggel templomban volt, az álljon fel! – mondta osztályöntudatos arccal. Láttam kijönni a kapun, semmi értelme a titkolózásnak
Felálltam, de úgy éreztem, mintha kigyulladtam volna a padommal együtt. Néhányan vihogtak rajtam, néhányan lesütött szemmel várták, hogy leégjek parázsig. Eddig is éreztem, kevésbé a hőmérséklet az oka, hogy a gyülekezet lopva jár templomba, inkább valamiféle politikai-közéleti klíma, melynek annyit mindenképpen sikerült elérnie, hogy kezdetét vette sokarcú dackorszakom. Suli után visszamenten Feri bácsihoz, fogtam egy lapátot, s elkezdtem a templom körül a havat eltakarítani.
