Oldalak

Összes oldalmegjelenítés

2011. február 6., vasárnap

Fagypont alatt (2. rész)

Fent a hegyen az öregasszony egész éjszaka nem aludt. Hol dühében nyöszörgött, hol fájdalmában, de egyre gyakrabban akadt bele a szeme a komód feletti feszületbe. Most nem úgy nézett rá, mint amiről csak a port kell letörölni. Érezte, hogy valami visszafordíthatatlan történt, hogy lassan fizetnie kell mindenért. Tudta ezt már akkor is, amikor éveken át az ágyból nézte férje hátát, ahogy a szemközti szőlőben dolgozott, ő pedig titokban valaki másnak kitárulkozott. Azon az ágyon ráadásul, amelyen még ott volt férje álmának összes illata. Pedig András mindent megtett érte, de ő nem tudta férjét megszeretni soha. Már a nadragulyán gondolkozott, de csak halogatta, s közben eltelt az életük. Így bolyongott bűnbánón a múltban, míg az ünnepek után megkapta az üzenetet. Másnap a levélhordó kezébe kosarat nyomott. Kendőbe göngyölt csörögefánkot, egy üveg bort és a metszőollót. Életében először szánt valamit igazán jó szívvel férjének. András azonban félretolta a fánkot. Belesüthette az asszony a haragját is. A bort is félretette, mert nem volt nagy ivó, inkább csak készítette a nedűt. Aznap este mégis sokat ivott, mert a hegybíró húzta le az asztalához, ahol cimboráival poharazott. Sokadik kancsóval fordult már Borcsa, amikor az egyik vincellér szájából afféle asszonygyalázó mondat fordult ki. Vaskos mondat volt, sok év szégyene bújt meg benne. Andrásnak szánta az élét, meg is metszette vele. Ettől kezdve egész este csak a múlt tolakodott elő. Rémlett, hogy egyszer-egyszer fennakadt furcsaságokon, de az esze mégis elszaladt fölöttük. Kis idő múlva kivált a társaságból, s tétován nekiindult a vaksötét hegynek. Órákig bolyongott, egyre végletesebb gondolatok feszítették. Rápróbálta a vincellér kegyetlen szavait néhány múltbéli gyanújára, s nem talált mentséget. Megszaporázta lépteit, szeretett volna már túl lenni rajta. Pirkadatkor ért a házhoz. A szerszámos kamrába ment, magához vett valamit, aztán lenyomta a konyhaajtó kilincsét, ami halk kattanással engedett. Két lépéssel a szobában termett, megállt az ágy mellett. Az öregasszony mozdulatlanul, félig nyitott szemmel imádkozott már tegnap óta. Akkor sem hagyta abba, amikor a férje ott állt, és dühösen fújtatott. Kocsmaszagú, büdös lehelete elől még a függönyök is menekültek. Már éppen látszottak a rendezett sorok az ablakon át, amikor András keserűen megmarkolta kapája nyelét, s úgy lendítette, mintha gazt irtana odaát.
Reggelig ült a dúlt ágy szélén, onnan vitték el megkötözve.