Tetőtéri lakásának nappalijába vezet bennünket az írónő. A terasz felől beáramló fénycsíkok szinte felnyársalják a szobát, kajánul végigszaladva az előző napi vacsora grandiózus romjain. Elkapom fejemet, de Terézia Mora ügyet sem vet zavaromra, sőt szomorúan arra kér, készítsek emlékképet róla az étel- és italmaradékok társaságában. Az igazat megvallva, nem pontosan ilyen portréért utaztam ide, de azt mondja, ez egy Eörsi-asztal. Itt szokta az író elfogyasztani emberes vacsoráját és több emberes pálinka adagját, mielőtt beleveti magát a berlini éjszakába, s itt ültek tort a tegnap esti rossz hír hallatán Esterházy Péterékkel. Ez az asztal tehát egy viharvert emlékmű, amely arra vár, hogy bekússzon egy másik kép mellé az archívumomba, amelyet alig egy hónapja készítettem Pistáról, amikor Leukémia kisasszonnyal való találkozásáról és tartós kapcsolatáról mesélt szikár humorral. Mintha csak készülő műve befejező mondatait ismertetné egy kíváncsi társasággal.
