Rezzenéstelenül tűrték, hogy portrékat készítsek róluk. Álltak sorban a tűző napon, s ha valamelyiket figyelmesebben körüljártam, büszkén húzta ki magát. Pedig engem elvarázsolt mindegyikük. Időnként megsimogattam a hamuszürke ráncokat, s élveztem, hogy ujjaim hangtalanul futnak a sok évtizede nevelt göcsörtökön. Mennyi öröm, mennyi nélkülözés, mennyi vihar, mennyi tikkasztó napsütés? Mennyi alkalmazkodás, mennyi megadó türelem? S milyen régóta várom én, hogy a bölcsek kertjében sétálgassak kedvenceim között! Egy olajfa ligetben.
