A nevére nem emlékszem, csak arra, hogy mogyoró illata volt a hajának. A tánciskola legsudárabb növendéke volt. Ritkán sikerült felkérnem, mert nagy volt körülötte a tolongás, de ha pár kört vele szédülhettem végig ebben az ódon, kisvárosi táncteremben, akkor egész estére kiszáradt a szám. Kinőtt öltönyöm pantallója pedig alig bírta leplezni viselője ágaskodó izgalmát. A keringő és a tangó nekem speciel nagyon jól ment. Olyannyira, hogy tánctanárunk nem volt rest belém kapaszkodva bemutatni néhány rugalmas lépéskombinációt. Én nagyon szégyelltem magam emiatt, mert a többiek kuncogtak egyfolytában, ugyanis tanárunk egy konkrét fejjel volt alacsonyabb nálam, a hetedikes csikónál. Lassan azonban már úgy működtem, mint egy bemutató táncos, a hozzá való kiváltságokkal. Egyre többször jutottam a mogyoró illat közelébe, mígnem rászántam magam, hogy hazakísérjem az órák után. Szaladtam utána a már néptelen sétáló utcán, s amikor befordult egy sötét mellékutcába, rohantam én is, bele a sötétbe. Ám az egyik kapualjból hirtelen egy drabális férfi lépett mellé. Eldobta cigarettáját, karon fogta, a mogyoró illat pedig annyira hozzábújt, hogy tán még a szájuk is összeért kicsit. Ahogyan az egyik lámpa alá értek, felismertem a fickót. Az egyik nyolcadikos vagány volt a tánciskolából. Szétesett körülöttem a világ. Alig vártam a következő alkalmat, hogy halkan, nyüszítve rákérdezzek erre a felháborító esetre. Mosolyogva kaptam a megnyugtató választ. Csak barátok. Aha! Akkor jó! De azért szerettem volna megütni a nyolcadikosát, amikor egy izgató valcer kellős közepén magabiztosan odaperdült, s lekérte táncpartneremet. Bosszút forraltam, de nem jutott más eszembe, minthogy a közelgő záróvizsgán mint nyitó táncos felkérem őt, s olyan parádés keringőt lejtek vele, hogy az egy lánykéréssel is felér. A díszterem fala mentén támaszkodó szülők és rokonok számára pedig nyomban kiderül, hogy csakis én lehetek a hozzávaló. Ám a Koszorúcskára kijelölt napon, feltétlenül egy eszement produkciót kellett bemutatnom iskolatársaimnak, aminek következtében zuhantam egy emeletnyit, magammal söpörve a falakról a lépcsőház teljes lepkegyűjteményét. Törött üvegek, törött boka, széttört remények. Ha jól tudom, egészen addig nem táncoltam aztán, amíg sok év múltán be nem köszöntött a táncházak divatja. Reménykedve, hogy megcsap a mogyoró illata újra, beiratkoztam. Végig ültem, álltam, bámészkodtam egy egész estét, aztán hazakullogtam, s a szomszédom postaládájába dobtam a belépőt.
