Alaposan rászakadt a munka Andrásra. Alig aludt. Komolyan vette a férfiak ősi kötelességét, fészket kell építeni a családnak. Utat vágott a pókok és hangyák birodalmában, s a legvédettebb sarokban egy ágyat, meg egy széket állított fel magának. Aztán körülnézett, hol is kezdje el. Igazából nem volt kétséges a sorrend, mert a padlódeszkákra, ahol egykoron nagyapóék táncos lába kopogott, nemsokára bölcső kerül. Nekilátott hát. Delente Hédi jelent meg kosárral, hogy a diófa alatt megterítsen, aztán a kertben kapirgált kicsit. De bármit csinált, András rászólt, féltette az állapota miatt. A házba jószerivel be se engedte, mert a falak annyira kihűltek az évek során, hogy egész nap tömködni kellett a kályhába a fadarabokat. Dőlt a füst a kéményből bolondul, de a szomszédos gazdák is kitettek magukért, mert a kertjeikben meggyújtott nyármaradványok ugyancsak nem kímélték az eget. Kesernyés füstszag lepte be az egész Öreg-hegyet, akárha ördögök szállták volna meg. A pedellus eleinte nem sokat segített, inkább duzzogott, hogy elvették tőle birodalmát, de amikor rájött, hogy továbbra is hozzájut borához, elkezdte Andrást dicsérni fűnek-fának. A szomszédasszony meg is jelent egy kosár pogácsával, meg egy üveg borral, de pillanatnyilag legkevésbé a tere-ferére volt idő. Na meg Hédi továbbra sem volt túl közlékeny, különösen nem az idegenekkel. Pedig alakult az ő dacból született szabadsága, csak valahogy magányosnak érezte magát benne. Kellett volna időnként egy nagy, csontos váll, amelyik éjszakánként puha párnának hazudja magát. Dehát András válla nem tudott hazudni. Elbírt zsákot, farönköt, kőfalat is, de egy női sóhajt nem bírt el. Talán majd erősödik idővel! Addig is hadd tegye a dolgát, mert mindjárt itt a tél. Kisvártatva megérkeztek a bútorok Hédi városi szobájából. A félig-meddig polgári miliőből örökölt darabok nagyon furcsán hatottak ebben a vidéki hangulatú házban. Két világ méregette egymást, két ember világa. Félő, hogy a lakodalmon összeverődő társaság sem fog majd dűlőre jutni egymással. Jó lesz vigyázni, mert ha az Andrást meglátogató falubéliek a szép őszi metszéseit dicsérték, papusék biztos, hogy az ajtók durva mázolásán fintorogtak. De a fiatalember békésen mosolygott minden megjegyzésen. Kedvesen megsimogatta Hédit akkor is, amikor a lány a falusi csizmákon behordott sár miatt dohogott. Előre vetítődtek az elkövetkezendő évek. Talán történhettek volna a dolog kicsit másként is, de a világ leghatalmasabb kártyaasztalának is megvannak a maga törvényei. Nehéz azokat kijátszani. Mindenestre amióta mozgás volt a házban, esténként megjelent egy csillogóan fekete macska. Némi elemózsiát elfogadott, de soha nem hagyta, hogy bárki megsimogassa. Csak ült, mint egy társalkodónő, aki fegyelmezetten várja úrnőjét. Néha távolabb maradt, s onnan fürkészte ahogyan a nap világával együtt András ereje is elfogy, s a girbe-gurba padról a csillagokat kémleli. Elvoltak így egy darabig, aztán a férfi felállt, kedvesen felé fordult, s jó éjt kívánt neki.
(Folyt. köv. holnap)
