Alig több, mint öt éve, tétlenségében beomlott egy mihaszna pajta teteje. Akár úgy
is maradhatott volna, mert a hozzá tartozó porta egy fővárosi színművész tulajdonát
képezte, aki nem használta az égadta
világon semmire. Formálódott is a gondolat: le kellene bontani teljesen. De hát hogy néz ki pajta nélkül egy falusi
porta? A színművész ácsokat küldött a
roggyant épület tetejére, hogy javítanák ki a hibát, s ha már ott vannak
emeljék is meg kicsit. Maga sem tudta, hogy minek. Aztán egy nap székeket hordott
bele. Csak úgy. Beállt a közepére, tapsolt kettőt, hallgatta, hogyan jön vissza a hang. Színház egy pajtában? Miért ne? Kuncogtak a
szomszédok a háta mögött, a kocsmában meg egyenesen a szemébe mondták: akasszon
egy táblát a nyakába, hogy légvárak építését vállalja. Aztán mégis került
valaki, aki lekaszálta az udvaron a füvet, mire eljött néhány bohém-barát
játszani. Kalács is sült nekik, ha már ide ette őket a fene. Különben meg
egészen szépen verseltek. Híre ment a
dolognak: Viszákon van egy színház! Meg úgy általában elkezdődött valami.
Tegnap opera előadás volt a pajtában, plakátkiállítás a
kertben, fotókiállítás az istállóban. Az udvaron forralt bor, meg mézes perec.
Színidirektor: Szarvas József
Operarészletek: Szakács Ildikó, Szarvas József és Valter
Ferenc
Zongora: Kassai István
Fotókiállítás: Kaiser Ottó
Forralt bor: Hegyi Zsombor
Perec: Bözsike, Évike