Már csak néhányan maradtunk állva. Mellettem az öreg épp csak megemelte a fejét, mikor az unokaöccse összerogyott. Nem volt benne csalódottság, sőt elismerően mormogott, hogy ilyen fiatalon a döntőig bírta.
– Nem hiába. – mondta. – Az ország egyik leggazdagabb bankja az edzőpartnere. Sokra viheti még a kis fickó, ha nem adja fel idejekorán ezt a küzdősportot. Nekem sem az Adóhivatallal kellett volna tréningezni az idei bajnokságra. Bár az sem piskóta, de a devizások most helyzeti előnyben vannak, az kétségtelen. Maga hova tartozik? Devizás? Hm, az jó! Sokat számít a jó választás. És persze a gének. Hiába, a sok százéves sporthagyományt nehéz felülírni. Csábítgathatják az ígéretes versenyzőket a tehetősebb országok, ha egyszer nálunk a legjobbak a körülmények ahhoz, hogy edzésben maradjon valaki. Ha valaki igazi várakozó világklasszissá akar válni, itt van a legnagyobb esélye. Itt vannak a legjobb edzők, itt vannak a legrégebbi módszerek. Na meg az olyan kiöregedett várakozóktól is lehet tanulni, mint én. Az öcsköst is én tanítgattam. Mutattam neki, hogy van, aki versesköteteket mond fel magában, van, aki káromkodással tartja fitten magát, meg van olyan is, aki egyszerűen csak imádkozik. Kinek mi a módszere. A legújabb technika állítólag a fejben futás. Próbálta már? Én ahhoz már öreg vagyok. Különben mindegy, csak ne zsibbadjon el az ember. Nagyon jön fel ez a sport, kérem, egyre keményebb a mezőny, s már kiszűrik az olyan régi doppingszereket, mint például a protekció. Azzal simán, fél lábon is, bármit kivárhatott az ember. Annak idején még mackónadrágos amatőrök is indultak velünk együtt. Ma meg már mindenkinek le kell igazolni valamelyik sportegyesületbe, különben még a sóhivatalban sem várakozhat. Az ilyen könnyen a társadalom peremére sodródhat, ha sehol nincsen várólistán. Hallotta, hogy egyesek virtuális várakozással cselezgetnek? Hiába, azt nem veszi be már senki. Csak az igazi várakozásból épülhet fel a társadalom. Maga se türelmetlenkedjen soha! Az nem vezet sehova!
