Fehér műanyag széken ülve, száradó zoknik társaságában szívta cigarettáját a házmester. Feje fölött emléktábla, rajta egy név, amely számára valószínűleg nem mond semmit. Ez lenne hát a ház, amely 1949 és 1952 között otthont adott Márai Sándornak? Itt húzta meg magát feleségével és fiával röviddel azután, hogy elhagyta Magyarországot? Atyaisten! Persze ki tudja, akkor milyen lehetett ez a hely, de most alig tudom elképzelni, hogy ez a finom polgári figura ilyen durva falak között írjon le akár egy sort is. Pedig szerette ezt a környéket. Európából Olaszországot szerette a legjobban, s naplójából az is kiderül, valószínűleg a Posillipo-dombon töltött nápolyi évek voltak, ha nem is életének, de emigrációjának biztosan legboldogabb napjai. Mindig is vágyott a mediterráneumba, s ez még akkor is elégedettséggel töltötte el, ha nem éppen kóborló emigránsként képzelte magát ide. Lenyűgözte a természet, az emberek kedvessége, sőt egy helyütt olyasmit ír, hogy Nápoly minden nap megtanítja élni. „A cipőm lyukas. Van még jó cipőm, de azt kímélem. A ruhával is így vagyok, egyet hordok el, szakadásig. Szeretek rongyosan, kopottan járni a nápolyi utcákon.” Bár soha nem kapta meg az olasz állampolgárságot, másodszor is visszatért Olaszországba. Salerno-ban, ismét közel a tengerhez rendezkedett be 1967 és 1979 között. A tömbház lapos tetejéről kémlelte sűrűn a tengert, de erős hullámzáskor sem félt leúszni napi adagját. Amerikába egészen prózai okok miatt tértek vissza. Betegbiztosításuk ugyanis csak ott volt. Nyolcvankilencben azonban felesége, fia és öccse elvesztése után úgy döntött, elég volt. San Diego-ban előkerült a pisztoly, amely az alatt a feszület alatt dörrent, amely állítólag most Kassán, a szülői házban látható. Minap sokáig kóboroltam a dóm környékén, mire sikerült rávenni magam, hogy megkeressem ezt a házat, melyről aztán kiderült, hogy átalakítás miatt zárva. Hála Istennek! Talán legközelebb erősebb leszek. Megkönnyebbülten járkáltam azokon az utcákon, amelyeken feltehetően ő is így tett. Csak az nyomasztott kicsit, hogy három unokája Sarah, Lisa és Jennifer Márai nem tudnak magyarul, nem olvashatták életművét, így legfeljebb csak sejtelmük lehet arról, hogy ki lehetett az a csodabogár nagyapó, akinek hamvait végül a Csendes-óceánban szórták szét.
Látogatóban olasz szomszédainál, az Iorio családnál
A posillipói ház falán ma emléktábla áll
A posillipói ház udvara
A posillipói ház
A salernói tömbház
A salernói lépcsőház
A salernói partszakasz, ahova naponta lejárt úszni
Kassa, a szülőváros
