Oldalak

Összes oldalmegjelenítés

2010. február 2., kedd

Larne

Kicsit korán érkeztünk. A konténerek és a kamionok között elsőként állunk be a rámpára. Kisvártatva egy Ford egyterű fut be, olyan sebességgel, mintha komp nélkül akarna átjutni Skóciába. Két idősebb ír fickó ül benne, s időnként felpöffenve, széles gesztusok kíséretében tárgyalnak valamit. A sofőr egyszer csak kiugrik, körbejárja néhányszor az autót, majd mielőtt visszaülne, hátat fordít nekünk, és nagy tócsát vizel a csukott ajtó mellé.
Kisvártatva rendőrautó áll meg mögöttük. Sapka fel, mappa a hónalj alá, aztán kimért kopogtatás a kocsi ablakán. Az ír leesett lóarccal kinyitja az ajtót. Udvarias, de kemény kérdések hangzanak el, s a méltatlankodó válaszok a megfelelő rubrikába kerülnek. A rendőrön makulátlan fehér ing, tarkója felnyírva, mutatóujján aranygyűrű. Stílusa pazar. Újabb mappa, újabb kérdőív. Hozzám csak annyit hoz el a szél, hogy egy young lady valami közlekedési kihágásért tett panaszt ellenük.
Az ír akcentus válaszai érthetetlenek, ám egyre kimerítőbbek, s hogy mindez akadálytalanul rögzüljön, a rendőr leguggol, hogy a továbbiakban a térdén jegyzeteljen. Igen, ott a tócsa közepén. A magyarázat már oly heves, hogy az aranygyűrűs ujj tempója miatt a toll kirepül a rendőr kezéből. Bele a tócsába. Utánakap, lerázza, s mielőtt folytatná, tenyere élét óvatosan beletörli egyenruhája nadrágjába. Az ír szemében gazfickós mosoly jelenik meg, s kicsit még készségesebben magyarázza a történteket.
A rendőr elégedett. Mindössze egy aláírás hiányzik, s nyújtja a vallomástevő felé a tollat. Nono, szabadkozik az, mire a rendőr arca elborul. A helyzetet a másik ír oldja meg, kedves mosollyal zsebéből ezüsttollat vesz elő, s barátja kezébe nyomja.
– Csak saját tollal – mondja amaz feszülten heherészve, miközben lendületesen aláírja.
A komp ötven perc alatt ért a túlsó partra. A két vén csibész Írországtól Skóciáig hahotázott.

(Részlet Az én Európám c. kötetemből)