Oldalak

Összes oldalmegjelenítés

2011. március 6., vasárnap

Békássy Ferenc (1893-1915)

Békássy Ferenc egyenruhában. Költészetéről Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Weöres Sándor egyaránt elismeréssel szólt.
A zsennyei Bezerédj-kastély különleges fái között, mi tagadás könnyen  romantikus hangulatba kerül az ember. Könnyen hatalmába keríti az az érzés, hogy véletlenül bensőséges kapcsolatba került a múlt fájdalmával. Különösen akkor törhet ez rá, ha megáll a Borjús-kertben Békássy Ferenc sírjánál, kit apja lovastul temettetett ide. Ide, a költő gyermekkorának helyszínére, ahonnan szülei csupán tíz évvel korábban küldték tanulni Angliába. Hamarosan angolul és magyarul egyaránt verselő, a helyi szellemi életet is alakító, ígéretes pályakezdővé vált. Olyan gondolkodókkal került közeli barátságba, mint Bertrand Russel, Wittgenstein, Virginia és Leonard Woolf, akiket ma már az angol irodalom jelentős alakjaiként ismerhetünk, de szoros barátság fűzte Keynes közgazdászhoz is, akiben a Világbank későbbi megalapítóját tisztelhetjük. Már nagyon jelentős életművel bírt, mikor elérte a szörnyű hír, az első világháború kitörésének híre. Hazája iránti kötelezettségből azonnal hazatért, jelentkezett a frontra, s 1915-ben Dobronuc-ban hősi halált halt.
Huszonkét éves volt.

„ A sors megirigyelte,
  Ma mely vihart arat,
  Kezemből kiverte
  Felajzott lantomat.
  Kardot adott helyette.

  (…)

  S viszem harcizajba,
  A visszás vad morajba,
  Szikrázó lelkemet.”

                    (1915, június)