Háromnegyedes Csepel kerékpárral indultam el a koraesti, nyári langymelegben. Ahogy azonban a külvárosba értem már esett a hó, és kicsit fújt a szembeszél. Persze optimista lendületemet ez nem tudta elvenni egyáltalán. Csak kuncogtam magamban, és azt hajtogattam, hogy így még érdekesebbek lesznek a képek. Alig tekertem pár utcát, egyre erősödő szuszogást hallottam magam mögött, s végül beért engem egy Csepel felnőtt kerékpáron Nagy Jancsa, zongoraművész és zeneszerző. Előreszegett kopasz fején csak úgy kopogott a zúzmara, de azt mondta, így gyorsabban halad, mintha sapka lenne rajta. Márpedig nagyon siet. Mindazonáltal nekem megörült, és lelassított az én tempómra, hogy kicsit kifújja magát. A kerékpár kormányán keresztbe vetve clavisetet egyensúlyozgatott, amelyen néha nyomatékosan leütött egy akkordot, hogy az éppen születő szerzeményét tökéletesítse mire odaér a koncertre. Már kiértünk a városból, a mezőkön haladva a szél egyre erősebb lett, helyenként már-már orkánszerű. Jancsa egyre boldogabb lett ettől, s türelemre intett engem is, mert így a tomboló vihar megszólaltatta az összes fúvós hangszert, s persze a húrok is tették a dolgukat. Valamiféle oratorikus mű hangjai bontakoztak ki, ám ebben eligazodni csak ő tudott igazából. Néha türelmetlenül leintette az egészet, haragudott hol a hangszerekre, hol magát korholta, és belejavított a kormányára erősített kottatartóján csapkodó partitúrába. Nagyon nehezen tartottam vele az iramot, mert a kerékpár mögé madzagolt, sítalpakra erősített nehéz állvány, rajta a favázas műtermi kamerával minduntalan fel akart borulni a jégen. De azért néhány tájképet már sikerült készítenem a kézifék mellé erősített infra kioldóval. Néha Jancsa átnyúlt menet közben, és egy általam bátortalanul rövidre sikerült expozíciót megismételt valamivel hosszabban. Ezzel jobban kitartotta a horizonton felsorakozott kürtöket, s így mindjárt indokoltabbak lettek a szólam végén az üstdobok is. Tudtam, hogy az előhívott felvételek is őt igazolják majd. Lelkesen megállapodtunk abban, hogy készítünk egy közös művet. Megbeszéltük azt is, hogy ez tisztelgés lesz a fúziós műfajok előtt. Egy kinyilatkoztatás arról, hogy valójában nem is léteznek műfajok, csak kreativitás létezik. Aki látja, az hallja is, aki hallja … az adja át! Szóval, hogy ilyesmi.
