Pénteken (délután) megérkezem Újvidékre. Kiállításom (májusi) helyszínét látva eldöntöm, itt ugyan nem. Érveimre megértően bólogat (magyar) vendéglátóm. Már a kijáratnál szervezkedik (mobilján), este pedig egy (szerb) galeristával hoz össze, aki segít új helyszínt keresni. Életemben nem találkoztam még ilyen felkészült és szimpatikus galeristával (igaz, másmilyenekkel se nagyon).
Szombaton (bekapcsolt napsütéssel) tíz gyönyörű helyszínt járunk végig, este egy (szerb) grafikustól, általa rajzolt térképeket kapunk segítségül.
Vasárnap (már huszonöt fokban) beleszaladunk az összes akadályba (na jó, de legalább a felébe), ami csak létezik. Három (csaknem használhatatlan) helyszínről térünk meg (nadrágunk térdig sáros, gyomrunk üres, hócipőnk tele). Vacsora Végel Lacival (friss Kossuh-díjas) és Pancsuskával egy (dalmát) étteremben. Laci humora (meg a parmezánba forgatott roston sült fehér hal) könnyekre fakaszt.
Hétfőn egész nap szakad az eső (akárcsak mondataimon a csomagolás, ahogy egyre sűrűbben tekintek az égre).
