Oldalak

Összes oldalmegjelenítés

2010. május 24., hétfő

Útban voltak

Keresztapám 42 éves volt, amikor útra kelt. Útra kelt? Aligha akadt más választása. Ötvenhatot írtunk, s a faluban, ahol erdész volt, lekevert egy hatalmas pofont valamelyik rendőrnek Néhányak szerint elagyabugyálta. A Bakony tölgyei közé bújva már aznap este felrémlett előtte, hogy felebaráti megbocsátásra nemigen számíthat, ezért egy nagyobb erdőkerülés kellékeit dobálta bele hátizsákjába . (Mindegy hova, csak el innen!)  Egy tipikus amerikai nagyvárosban találta magát, ahol téglát hordott puszta kézzel. Ujjai  kisebesedtek, esténként a felesége tette a szájába a vacsorát. A munkából összejött annyi, hogy nyithatott egy hentesboltot (mit mást nyithatott volna egy vadász?), ami megtartotta őket a két gyerekkel együtt, s ez így is maradt földi útja végéig.

Nagybátyám alig több, mint tíz évvel korábban láthatott maga előtt ilyen hosszú utat, amikor az orosz frontról vonszolta magát visszafelé. (Mindegy hogyan, csak hazaérjünk egyszer...!) Hazaért. Várta szerelmetes felesége, szerény hajléka, ahonnan aztán ki is telepítették annak rendje és módja szerint. Persze mire számíthatott egy  efféle katonatiszt abból a "rettenetes" hadseregből? Csak akkor kapaszkodhatott vissza szeretett városába, mikor már úgy gondolták ott fent, ahol szabad volt gondolkodni, hogy belátta hibáit és legközelebb meggondolja kétszer is, beálljon-e háborúsdit játszani. Megtört mozdulatokkal vette le könyökvédőit minden vacsora előtt, amikor a közeli bankból esténként hazabaktatott. Az asztal fölötti áldáshoz azonban soha nem felejtette el hozzátenni a köszönőszavakat, amiért útja végén - hazajutott

2010. május 22., szombat

Zeykfalva



Újabb beszámoló az erdélyi körútról:
Várom hozzászólásokat:

2010. május 12., szerda

Szörényvár

A rádió vízállásjelentéseiből gyermekkorom óta ismerem a nevet: Turnu Severin. Azt persze nem sejtettem, hogy van magyar neve is (Szörényvár), mint ahogyan azt sem, hogy valaha majd itt töltök egy éjszakát, s amikor megérkezem a panzió bejáratához, a tulajdonos azt mondja magyarul: „Jó napot! Már vártam magukat!” Pedig ők már akkor is itt laktak, amikor én a vízállásjelentéssel a háttérben unatkoztam a történelemkönyvem fölött, s vártam izgatottan Komjáthy György műsorát. Akkor még nem szolgálta az embert ennyire az elektromos média, mint manapság, nem kaphatta meg naponta főműsoridőben nélkülözhetetlen Győzike adagját. Akkor még résen kellett lenni, hogy le ne csússzon kedvenc műsoráról. Persze nem tudom, miért hasonlítom össze ezt a két műsort, hiszen egymáshoz semmi közük, hacsak az nem, hogy egyformán élvezhetetlenek. Mindegy. Minden korban terelgetni kell a hallgatók/nézők figyelmét, ez már
a játékszabályhoz tartozik. Bár, az egyik legalább hasznos információval látta el a folyami hajózókat, meg legalább földrajzi neveket ismételgetett rogyásig, amíg azok be nem vésődtek az ártatlanokba. Ezzel szemben a másikban olyan együgyű dolgok ismétlődnek, amit már amúgy is tudunk, de tehetetlenek vagyunk ellene.
Na szóval, Galambóc várától indultunk a Duna mentén egészen Szörényvárig, ami nagyjából egészéből maga a Kazán-szoros. Azért „kazán”, mert olyan hatalmas sziklákon bukdácsolt a víz annak idején, amikor a nevét kapta, hogy úgy nézett ki, mintha forrt volna a Duna. Hajózhatatlan volt persze emiatt, s nem maradt más hátra, mint megemelni a vízszintet 20-30 méterrel, ami egy gigászinál is gigászibb munkának tűnt. Nem is kisebb nevekhez fűződik, mint Széchenyi István és Vasvári Pál. Hát igen, az a bizonyos Vaskapu. Érdemes utána olvasni nem rövid történetének, számos kérdőjelet vet fel az emberben, s akkor még az irodalmi vonatkozásairól nem is beszéltünk. Ha valaki pedig netán erre jár, ne sajnálja az időt, autózzon végig a folyó mindkét oldalán! Az egyik oldal Szerbiához tartozik ugyebár, a másik oldal Romániához. Mindkettőnek másfajta nehézségi foka van, de megéri! Egyszer csak érthetővé válik az a hatalmas munka, az a hatalmas tudás, amire büszkék lehetünk, s ami egy izgalmas dokumentumfilm formájában akár helyet is kaphatna két Győzike-show között.

Galambóc Vára



2010. május 8., szombat

Újvidék


Május 7-19-ig
„Zlatno oko” A vizuális kultúra központja (Laze Teleckog 3/I)
YU-HU-RAP – Kaiser Ottó retrográfiáinak kiállítása
Válogatás Domonkos István azonos című verseskötetének illusztrációiból
Megnyitó: május 7. péntek este 6 óra
A kiállítást megnyitja: Végel László Kossuth-díjas író, publicista


 A kiállítás megnyitója előtt







 

 A kiállítás megnyitója után













... még jobban utána:



 ... egészen utána (Végel Laci barátom elemez).