A rádió vízállásjelentéseiből gyermekkorom óta ismerem a nevet: Turnu Severin. Azt persze nem sejtettem, hogy van magyar neve is (Szörényvár), mint ahogyan azt sem, hogy valaha majd itt töltök egy éjszakát, s amikor megérkezem a panzió bejáratához, a tulajdonos azt mondja magyarul: „Jó napot! Már vártam magukat!” Pedig ők már akkor is itt laktak, amikor én a vízállásjelentéssel a háttérben unatkoztam a történelemkönyvem fölött, s vártam izgatottan Komjáthy György műsorát. Akkor még nem szolgálta az embert ennyire az elektromos média, mint manapság, nem kaphatta meg naponta főműsoridőben nélkülözhetetlen Győzike adagját. Akkor még résen kellett lenni, hogy le ne csússzon kedvenc műsoráról. Persze nem tudom, miért hasonlítom össze ezt a két műsort, hiszen egymáshoz semmi közük, hacsak az nem, hogy egyformán élvezhetetlenek. Mindegy. Minden korban terelgetni kell a hallgatók/nézők figyelmét, ez már
a játékszabályhoz tartozik. Bár, az egyik legalább hasznos információval látta el a folyami hajózókat, meg legalább földrajzi neveket ismételgetett rogyásig, amíg azok be nem vésődtek az ártatlanokba. Ezzel szemben a másikban olyan együgyű dolgok ismétlődnek, amit már amúgy is tudunk, de tehetetlenek vagyunk ellene.
Na szóval, Galambóc várától indultunk a Duna mentén egészen Szörényvárig, ami nagyjából egészéből maga a Kazán-szoros. Azért „kazán”, mert olyan hatalmas sziklákon bukdácsolt a víz annak idején, amikor a nevét kapta, hogy úgy nézett ki, mintha forrt volna a Duna. Hajózhatatlan volt persze emiatt, s nem maradt más hátra, mint megemelni a vízszintet 20-30 méterrel, ami egy gigászinál is gigászibb munkának tűnt. Nem is kisebb nevekhez fűződik, mint Széchenyi István és Vasvári Pál. Hát igen, az a bizonyos Vaskapu. Érdemes utána olvasni nem rövid történetének, számos kérdőjelet vet fel az emberben, s akkor még az irodalmi vonatkozásairól nem is beszéltünk. Ha valaki pedig netán erre jár, ne sajnálja az időt, autózzon végig a folyó mindkét oldalán! Az egyik oldal Szerbiához tartozik ugyebár, a másik oldal Romániához. Mindkettőnek másfajta nehézségi foka van, de megéri! Egyszer csak érthetővé válik az a hatalmas munka, az a hatalmas tudás, amire büszkék lehetünk, s ami egy izgalmas dokumentumfilm formájában akár helyet is kaphatna két Győzike-show között.
a játékszabályhoz tartozik. Bár, az egyik legalább hasznos információval látta el a folyami hajózókat, meg legalább földrajzi neveket ismételgetett rogyásig, amíg azok be nem vésődtek az ártatlanokba. Ezzel szemben a másikban olyan együgyű dolgok ismétlődnek, amit már amúgy is tudunk, de tehetetlenek vagyunk ellene.
Na szóval, Galambóc várától indultunk a Duna mentén egészen Szörényvárig, ami nagyjából egészéből maga a Kazán-szoros. Azért „kazán”, mert olyan hatalmas sziklákon bukdácsolt a víz annak idején, amikor a nevét kapta, hogy úgy nézett ki, mintha forrt volna a Duna. Hajózhatatlan volt persze emiatt, s nem maradt más hátra, mint megemelni a vízszintet 20-30 méterrel, ami egy gigászinál is gigászibb munkának tűnt. Nem is kisebb nevekhez fűződik, mint Széchenyi István és Vasvári Pál. Hát igen, az a bizonyos Vaskapu. Érdemes utána olvasni nem rövid történetének, számos kérdőjelet vet fel az emberben, s akkor még az irodalmi vonatkozásairól nem is beszéltünk. Ha valaki pedig netán erre jár, ne sajnálja az időt, autózzon végig a folyó mindkét oldalán! Az egyik oldal Szerbiához tartozik ugyebár, a másik oldal Romániához. Mindkettőnek másfajta nehézségi foka van, de megéri! Egyszer csak érthetővé válik az a hatalmas munka, az a hatalmas tudás, amire büszkék lehetünk, s ami egy izgalmas dokumentumfilm formájában akár helyet is kaphatna két Győzike-show között.
Galambóc Vára
Csodálatos bevezetés!!!! :) Még most is hallom a felsorolást, bár én a román nevekre emlékszem, merthogy én a "barikád innenső oldalán hallgattam"... Örülök, hogy rátaláltam erre a posztra, köszönöm. :)
VálaszTörlés