Oldalak

Összes oldalmegjelenítés

2011. január 10., hétfő

Márai nyomában

Fehér műanyag széken ülve, száradó zoknik társaságában szívta cigarettáját a házmester. Feje fölött emléktábla, rajta egy név, amely számára valószínűleg nem mond semmit. Ez lenne hát a ház, amely 1949 és 1952 között otthont adott Márai Sándornak? Itt húzta meg magát feleségével és fiával röviddel azután, hogy elhagyta Magyarországot? Atyaisten! Persze ki tudja, akkor milyen lehetett ez a hely, de most alig tudom elképzelni, hogy ez a finom polgári figura ilyen durva falak között írjon le akár egy sort is. Pedig szerette ezt a környéket. Európából Olaszországot szerette a legjobban, s naplójából az is kiderül, valószínűleg a Posillipo-dombon töltött nápolyi évek voltak, ha nem is életének, de emigrációjának biztosan legboldogabb napjai. Mindig is vágyott a mediterráneumba, s ez még akkor is elégedettséggel töltötte el, ha nem éppen kóborló emigránsként képzelte magát ide. Lenyűgözte a természet, az emberek kedvessége, sőt egy helyütt olyasmit ír, hogy Nápoly minden nap megtanítja élni. „A cipőm lyukas. Van még jó cipőm, de azt kímélem. A ruhával is így vagyok, egyet hordok el, szakadásig. Szeretek rongyosan, kopottan járni a nápolyi utcákon.” Bár soha nem kapta meg az olasz állampolgárságot, másodszor is visszatért Olaszországba. Salerno-ban, ismét közel a tengerhez rendezkedett be 1967 és 1979 között. A tömbház lapos tetejéről kémlelte sűrűn a tengert, de erős hullámzáskor sem félt leúszni napi adagját. Amerikába egészen prózai okok miatt tértek vissza. Betegbiztosításuk ugyanis csak ott volt. Nyolcvankilencben azonban felesége, fia és öccse elvesztése után úgy döntött, elég volt. San Diego-ban előkerült a pisztoly, amely az alatt a feszület alatt dörrent, amely állítólag most Kassán, a szülői házban látható. Minap sokáig kóboroltam a dóm környékén, mire sikerült rávenni magam, hogy megkeressem ezt a házat, melyről aztán kiderült, hogy átalakítás miatt zárva. Hála Istennek! Talán legközelebb erősebb leszek. Megkönnyebbülten járkáltam azokon az utcákon, amelyeken feltehetően ő is így tett. Csak az nyomasztott kicsit, hogy három unokája Sarah, Lisa és Jennifer Márai  nem tudnak magyarul, nem olvashatták életművét, így legfeljebb csak sejtelmük lehet arról, hogy ki lehetett az a csodabogár nagyapó, akinek hamvait végül a Csendes-óceánban szórták szét. 
 Látogatóban olasz szomszédainál, az Iorio családnál
A posillipói ház falán ma emléktábla áll
A posillipói ház udvara
A posillipói ház
A salernói tömbház
A salernói lépcsőház
 A salernói partszakasz, ahova naponta lejárt úszni
Kassa, a szülőváros


11 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm ezt az írást! Olyan szeretettel írsz Márairól, mintha emlékét finom paplanba rejtenéd, hogy nehogy még az is eltűnjön...Mert szinte mindenki polcán ott van a Füveskönyv, de igazán csak akkor érthetjük meg vívódásait, szavainak méltóságát, ha egy kicsit belebújunk lelkébe és vele együtt "csonkig égünk".
    Máig érthetetlen számomra öngyilkossága.Illetve értem...mert belerejtette sorai közé esendő törékenységét.

    VálaszTörlés
  2. Hihetetlen, hogy mennyire azonos huzatra billen meg a fejünk! Örülök, hogy elolvastad! Nagyon...

    VálaszTörlés
  3. Nem tudják az unokák, hogy mit veszítettek azzal, hogy nem tanultak meg magyarul, nem érdekelte őket nagyapjuk világa...

    VálaszTörlés
  4. Az emigrációban már a második generáció sem nagyon beszél magyarul, nemhogy a harmadik. Sajnos.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Kaiser Ottó!
    Meg tudná írni nekem pontosan mely utcában találom Márai házát Nápolyban?
    Köszönöm a választ előre is.

    VálaszTörlés
  6. Az írásnak van némi szépséghibája. A képen is látható posillipói emléktábla a Via Ricciardi 9. számú ház falán van elhelyezve, míg az író a 7. számú kertes villában lakott. A 2000-ben elhelyezett márványtáblát állítólag azért tették "rossz" helyre, mert az elhagyatott 7. számú ház puha tufakőből emelt kerítése nem bírta volna azt megtartani.

    VálaszTörlés
  7. A salernói házban sem vagyok teljesen biztos, legalábbis 2014 óta nem egészen így néz ki. A Via Trento 64. szám alatt áll. Ennek a falán is ugyanúgy 2000-ben helyeztek el egy emléktáblát, ami tanúsítja, hogy az író itt élt 1968-1980 között (tehát nem 1967-1979 között). A ház valóban nincs messze a tengertől, ahol az író szeretett megmártózni a vízben. Ezen a helyen avatták fel az író szobrát 2006-ban, amelyet sajnos 2008-ban ismeretlen tettesek elloptak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://www.google.hu/maps/@40.6615831,14.7982186,3a,75y,211.81h,90.76t,359r/data=!3m6!1e1!3m4!1s0GPpe_6ouatNFaIxJBIUgg!2e0!7i13312!8i6656!6m1!1e1

      Itt van a Via Trento 66 és 64:)

      Törlés