Fig. 1. és Fig. 2.

Voltaképpen a Fig. 1 és a Fig 2. egy kép-pár. Nemcsak megjelenésükben hasonlatosak, hanem napi szükségszerűségükben is. Az almafogyasztás szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásáról már sokat olvashattunk, a másik képen láthatót nem kell fogyasztani. Az így jó, ahogy van.

Nicaragua, 1989.

Három rövid sorozatra ébredtünk az éjszaka kellős közepén. Utána síri csend. Döbbenten feküdtünk az ágyon. Kisvártatva kimerészkedtünk az előtérbe, őrünk sehol. Nehezen lett reggel. Készülődni kezdtünk, ami kevés időt vett igénybe, mert a vízszolgáltatás annyira akadozott, hogy gyakorlatilag leszoktunk a mosakodásról. Az iskola, ahova elszállásoltak bennünket ebben a határ menti kisvárosban, használaton kívül volt már két éve. Már persze lakói voltak, de nem zavartatták magukat miattunk. Igaz, mi is tapintatosak voltunk velük. Rövid idő alatt kialakítottuk az „élni és élni hagyni” békés társadalmát. Tányérunkat és kanalunkat a hűtőszekrényben tartottuk, így a kisebb mobiltelefon nagyságú csótányok és pókok, valamint a gátlás nélkül flangáló egerek és patkányok nem abból fogyasztották el ételmaradékainkat. Rend volt. Illetve ezen a reggelen mégsem gondoltuk így, mert mellénk rendelt fegyveresünk eltűnt az éjszaka, s miután ezt a környéket még mindig rettegésben tartották a kontrák, akik Hondurasból időközönként átugrottak egy kis vérfürdőre, aggasztónak véltük az éjszakai lövöldözés tényét. Társammal feszengve készülődtünk az iskola folyosóján a reggelihez, összeszáradt agyrémeket tettünk egy asztalra, amikor feltépte a bejárati ajtót egy fegyveres. Jó darabig csak a sziluettjét láttuk az éppen felkelő nap ellenfényében, aztán őrünk tántorogva belerogyott az előtér egyik foteljébe, ahol azonnal el is aludt. Pár percig próbáltuk leküzdeni hányingerünket a belőle áradó pálinkaszag miatt, aztán felálltam, és óvatosan elvettem tőle fegyverét, amivel részegen egy kicsit nagyképűsködött az éjszaka a sarki ivóban. Felszabadultan röhögcsélve csináltunk egymásról képeket a fegyverrel kezünkben, majd elunva leültünk reggelizni. Őrünk bakancsát már addigra egy egér méregette tétován, majd felszaladt a velünk szemben lévő fotelbe, annak közepén kényelembe helyezte magát, és várakozón nézett ránk. Társam az első falatot lenyelve megszólalt:

- Nézz oda! Ez meg itt mindjárt szivarra gyújt!

Hollandia

A barátomtól kaptuk kölcsön a lakást. A szuterén két helységből állt mindösszesen. A nagyobbat úgy neveztük el, hogy „ágyas-kajás”, a kisebbet úgy, hogy „vizes-budis”. Furcsa volt, hogy percenként húz el szemmagasságban egy bringakerék vagy igyekszik valahová egy láb. Ösztönösen nyúltunk volna a függöny után, de a világnak ezen a fertályán csak ritka esetben szerelnek fel függönyt az ablakokhoz. A „vizes-budis” parányi, ablaktalan, intim hely volt. A nagyobbikban azonban akadtak problémák. Az ember nem titkolja, hogy eszik, alszik vagy TV-t néz, de két hét alatt másfajta szükségszerűség is gyakran eszébe jut. Na, de az ágy éppen az ablak alatt van. Még éjszaka is megvilágította az utcai lámpatest. Hát, igen. Pont azért nem használnak a hajós népek függönyt, hogy amikor az ember a tengeren van, a falu rajta tudja tartani a szemét az asszonyon. Ahogyan most rajtunk. Eleinte zavart nagyon. Próbáltam testemmel takarni minden láthatót. Jobb, ha az én fenekemet bámulja az utca, mintha a feleségemét. Pedig, szerintem, neki még tetszett is a hajós népeknek ez a szokása.

Szülinapi virág

Emlékszem, hajnalodott. Gondolataim egyre világosabbak lettek. Derengett néhány részlet, de azért elég erős filmszakadás áldozata voltam. Meg a cseresznyepálinkáé. Fogadásból, korsóba töltve, egy hajtásra. Ez tuti megvolt, erre emlékeztem … Aztán már csak arra, hogy hajnalban a katonai rendészünkkel akartam mindenképpen bunyózni. Haver volt, többször elhúzódott az ütések elől, aztán nekitámasztott a laktanya mellett egy fának, s ott hagyott. Egy lila kis virággal szemezve, görnyedve ébredeztem. Lila volt, mint anyámnak az a kalapja, amit úgy utáltam. Hirtelen belém hasított, mit szólna anyám, ha így látna. Megrémültem a gondolattól. Megráztam magam. S akkor eszembe jutott, hogy nekem a vonaton kellene most ülnöm. Hiszen eltávozást kaptam anyám születésnapjára.

Trabant

Igényes vevőnek jó karban lévő, kis fogyasztású, keleti fekvésű emlékmű eladó. Az ipartörténeti zarándokhelyként bejáratott alkotás, a múlt századi kisemberek boldogulásának nemzetközi szimbólumaként vált ismertté. Cserénél diesel üzemű, négy kerék meghajtású, nyugati fekvésű emlékművet beszámítok.

Érdeklődni lehet munkaidőben Fehér Mercedesnél, a helyszínen.