A két idős ember úgy ücsörög egymás mellett a homokban, mint két ledobott zsák. Láthatóan nem tudnak mit kezdeni ezzel az elegáns varázslattal, amit úgy hívnak: Riviéra. Biztosan nem ide valósiak. Fehérek, mint a tej, meg őszintén szólva, kicsit rossz alkatúak is. Valami „beutalt” állomásfőnök, meg a felesége jöttek el egy hegyi faluból, hogy még néhányszor felvegyék fürdőruháikat, mielőtt azok teljesen kimennek a divatból. A fickó egyszercsak mellém cammog a partra, s egy hatalmas bottal kezd bajmolódni. Süket alak. Itt a strandon akar horgászni? Kellene neki szólni! De már lendíti is a botot, a nehezék tesz egy kört a feje felett, s majdnem az én bőrömbe akad a horog. Balfácán! Tipikus balfácán! Jobb lesz arrébb állni. A víz még dermesztően hideg, az apró kavics pedig annyira szúrja kényes talpamat, hogy jobb híján saját kiterített takarónkon keresek menedéket. Itt is elzúg néhányszor a fülem mellett a horog. Már kezdek begerjedni, amikor ez az apró ember olyan hatalmas erővel vágja földhöz az egész miskulanciát, hogy terjedelmes pocakja is beleremeg. A felesége felugrik motyóik mellől, a férfihoz döcög visszeres lábain, s engesztelőn egy búvárszemüveget nyújt felé. Férje kelletlenül felveszi, két hatalmas lépéssel a vízbe veti magát, majd szédületes tempóval beúszik, aztán alámerül. Az asszony szeretettel néz utána egy darabig, elégedetten simogatja a fürdőruhája alá nőtt úszógumikat, ásít egyet, majd pillangózva a férje után ered a jéghideg vízben.
Már az első pillanatban láttam, hogy lehetetlen alakok.
Ez nagyon jó történet! Köszi! Hanyecz Zsuzsa
VálaszTörlés