Tudta ő, hát hogyne tudta volna, hogy van ilyen. Két húga is volt, kikre nem emlékezik sírhely sem, mert még mielőtt szemüket a világra kinyitották volna, már be is csukták örökre. De az ősi félelem eddig nagyon hátul kapaszkodott meg a fejében. Bezzeg most, ahogy keresztanyut meglátta, rögtön tudta, hogy mi történt. Tudta, hogy ez egy olyan fájdalom, ami örökké vele marad. Tudta, hogy a titokban farigcsált játékokat, egy ideig most el kell még raknia. Hedvig feküdt az ágyon, alig mozdult akkor is, amikor András feltépte az ajtót. Aztán, mint akire rákiáltottak megállt, s lábujjhegyen ment tovább az ágyhoz. Az asszony tekintetét hiába kereste, az csak a megszáradt gerendákat bámulta. András eldugott néhány könnycseppet, leült az ágy szélére, s így voltak sokáig. Szótlanul.
Kisvártatva keresztanyu vacsorát tett neki az asztalra. András gyászához képest talán kissé gyorsan kezdtek a dolgok a helyükre kerülni, de hát a nők ilyenek. Jobban feltalálják magukat a bajban. Igaz, ami igaz, ő meg farkas éhes volt.
Keresztanyu náluk maradt egészen karácsonyig. Elkélt a segítség, meg aztán, Isten áldja meg jóságát, vigasztalta Andrást nagyon. Leste kedvét, igyekezett kedvenc ételeit készíteni, de fura módon Hedviggel néha összekapott. Szóval megült a ház eddig sem túl nagy lendülete. A szomszédok kerülték őket, hiszen a háziasszonytól nem kaptak túl szívélyes fogadtatást, Papusék pedig nem jártak ki továbbra sem. András általában késő este jött be az udvarról. Egy nap aztán a munka végeztével, nem a házba, hanem a pincébe ment. Magához vett egy demizson bort, s elballagott Miseticshez. Bár semmi nem utalt arra, hogy otthon lenne valaki, benyitott a félhomályos kunyhóba. Becsukta maga mögött az ajtót, letette a demizsont a földre, s mire bekecsét levetette, a tanár úr egy pléhbögrét, meg egy koszos üvegpoharat tett az asztalra. András elővett valamit a zsebéből, s a pohara mellé állította. Nézte egy darabig a félig kifaragott huszárt, aztán elsírta magát.
Komótosan láttak neki, hogy megbirkózzanak a demizsonnal, mint akik tudják, hogyan kell elbánni egy ritka méretű ellenféllel. Nem szabad sietni, mert akkor idő előtt elfárad az ember, s oda az egész addigi igyekezet. Egészen jól bírták. Csak hajnal felé lett kicsit ellenséges a ház előtti egres bokor, mert nem engedte, hogy a fél kézzel dolgukat végző rettenthetetlen férfiak, másik kezükkel megkapaszkodjanak benne. Támasz nélkül pedig a fáradt ember, eldől ugye. Szerencsére elég nagy volt a bokor ahhoz, hogy ketten is elférjenek benne. Már magasan járt téli a nap, mire szomjuk felkínozta őket. Ugyan pillanatnyilag nem sok értelmét látták az életnek, inkább csak ébredező szégyenük miatt tápászkodtak fel a bokor tövéből, de jól is tették, mert a postás, aki már visszafelé jött aznapi köréből, kezdte fellármázni a környéket az órák óta hóban fekvő lábak miatt. Hanem amikor magukhoz tértek, Miseticsnek megint volt egy fura mondata: sebaj, úgysem iszunk már ekkorát, mielőtt kivisznek bennünket a frontra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése