Tiltott gyümölcs

Béla volt a második. Fogadkozott, de hamar következett Pocok, az unokaöcsém. Aztán Simi bá, a főnököm. A nőgyógyászát be sem vallotta, mert aznap délelőtt már a körzeti megbízott asztaláról is le kellett szednem. Azt mondja, nem érthetek meg egy olyan nőt úgysem, aki édesszájú. Én vagyok a hibás, mert én voltam az első. Rászoktattam és ezzel nem lehet csak úgy leállni. Talán majd fokozatosan. Apránként. Vagy legyek türelemmel, amíg elfogy az összes desszert. Na, a csokit, a lekvárt meg az almát már „levédtem” otthon! Most várok.

Hadak ura

Hajadban behódolt nők illata. Zsákodban messzi föld ajándéka. Zubbonyod kitüntetésektől szakad. Az állomáson neked szól a himnusz. Legenda vagy. A haza legendája. Neked mától mindent szabad. Kivéve egyet:
Ne kérdezd, hogy hol van a  fél kezed!

Szabadság híd

Íme a legkedvesebb hidam. Ragaszkodunk egymáshoz. A lakásunkból éppen rálátok. Reggel köszöntöm a kávémmal a kezemben, este rám pislog lámpáival. Operációm után napokig tartotta bennem a lelket. Ez a kép valamelyik elindulásom előtt készült. Mindig kitalál valamit. Hol felbontatja magát, hol taxisokat rendel oda blokádra, de ha más nem jut eszébe, produkál gyorsan egy felső vezeték szakadást. Most éppen a folyóval súgtak össze, hogy még csak ne is lássam a túlpartot. Ne tűri, hogy elhagyjam a várost. Köt engem ezer szállal. Meggyőződése, hogy itthon a helyem. Hogy mi a híd neve? Szabadság.

Optimizmus

Apám mindig öltönyt hordott. Néha szépet, néha foltosabbat, de mellény és nyakkendő nélkül a sarki fűszeresig sem ment el. Emlékszem reggeli készülődéseire. A gatya után jött a harisnya (harisnyatartóval persze), s csak a végén bújtatta végig pantallója szárain gojzervarrott cipőit. A kakaót már állva, ingujjban fogyasztotta. Utolsóként a maszkot illesztette fel arcára, mielőtt kilépett volna kisvárosi lakásunk ajtaján. Minden felnőtt viselt ilyet akkoriban. Csak a tekintetekből ismerték meg egymást a hasonszőrűek.

Balatonfelvidék

Először a fotelemet vitették el (úgy mond áthúzatni), aztán eltűnt a dohányzóasztal is. Maradt az erkély. Ott meg zavarta a szomszéd asztmás kislányát. Leköltöztünk ide a nyaralóba. De itt is pöröl velem az asszony, hogy délben már annyira megül, hogy nem lehet látni egyik faltól a másikig. Hát, akkor jöjjön a völgy felé néző udvar. Onnan meg felszóltak, hogy az autók egész nap ködlámpával közlekednek miattam. Nem tagadom. Erős dohányos vagyok, na.