Kassai jegyzetek (2010. november 14.)

 Eredetileg a benyomásaimat szerettem volna megírni. Ám ez a felvidéki város annyira   felzaklatott, hogy jobbnak láttam a munkához használt napi jegyzeteimmel kiegyezni.

Dóm (XIV. század, a magyar gótika legjelentősebb fennmaradt emléke):

- II. Rákóczi  Ferenc,  Zrínyi Ilona, gróf Eszterházy Antal, Sibrik Miklós és gróf Bercsényi  

   Miklós nyughelye                                       

- Mátyás-oratórium: ide vezet a Király-lépcső, ahol kassai látogatásai lakalmával

   hallgatta a misét a király

- Orgonakarzat: Steindl Imre tervei alapján készült (1896)

- Orbán-torony: Lindner Márton, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem udvari építésze     

   tervei alapján épült (1628)

Lőcsei-ház (a XV, század): itt tartotta lakodalmát Bethlen Gábor (1626.)

Főtér és környéke: - (25-ös számú ház) évekig élt itt Kazinczy Ferenc

                                       - (68-as számú házban) Batsányi János költő

                                       - (a tértől nem messze) Tinódi Lantos Sebestyén emléktáblája

Márai-ház: az író születésének és gyermekkorának helyszíne (emlékszoba)

 

 

Zemplén

„Micsoda nap!” – morogtam bele a reggeli kávémba, miután kinéztem az ablakon. Aztán kitapogattam autómat a sűrű ködben, hogy nem túl nagy meggyőződéssel elaraszoljak a sátoraljaújhelyi libegőig. Reméltem, hogy ott majd egy „a rossz idő miatt, mindenki otthon maradt” feliratú táblát találok, ami engem is feljogosít arra, hogy visszabújjak a paplan alá. Ám az működött. Akár egy szellemvasút. Üres székek bukkantak elő a semmiből, s tűntek el ugyanott. Ez tetszett. Utazás az ismeretlenbe! Felpattantam az egyikre, s vártam, hogy útközben esetleg idegen lények telepedjenek mellém. Itt most minden megtörténhet. Köd előttem, köd utánam. Sőt. Köd alattam, köd fölöttem. Nem tudtam, hogy milyen magasan libegek, s azt sem, hogy még meddig. Kisvártatva azonban, mintha felkapcsolták volna a villanyt, hirtelen erős fény vakított el. Hunyorogtam, akár egy gépész, aki tévedésből lép a gőzős napsütötte fedélzetére. Innentől végképp mást jelentett a lent és a fent. A kilátót már izgatottan rohamoztam meg, félve, hogy elillan ez a mesevilág, mielőtt elővehetném a kamerámat. De az igazi varázslat csak odafent várt rám. Bármelyik irányba meresztettem a szememet, csak a kilógó hegycsúcsokat találtam, mintha repülőgépen utaznék. Bogarásztam a településeket a Felvidéken és a Bodrogközben, s szinte láttam, ahogy az emberek a házaikban a kávéjukba morognak. Tekintetem Regéc várát kereste, meg a tengerszemet Sárospatak mellett, de tulajdonképpen ezen már magam is csak mosolyogtam. Megváltozott a véleményem erről a napról. Pedig akkor még nem is sejtettem, hogy kora este pont akkor borul ki egy doboz piros festék az ég alján, amikor a Bodrog hídjához érek.

Pompeji

Nézegethetsz atlaszokat, lapozgathatsz könyveket oda-vissza, ha nem voltál Pompejiben, a történelmet csak egy marék hamunak véled.

Hajnal János

 

                                                    

(1913-2010): magyar grafikus. Művészeti tanulmányait 1939-44 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte, Aba-Novák Vilmos és Szőnyi István, szobrászati tanulmányait Kisfaludi Stróbl Zsigmond növendékeként. Aba-Novák halála után ő fejezete be a pannonhalmi Szent István-kápolna és a székesfehérvári Szent István mauzóleum freskóit. 1949-ben Rómában telepedett le, ahol a Valletri Szent Ágoston és San Leonia de Mango templomokban készített murális munkákat. 1953-ban a Sao Pauloi katedrális színes ablakit tervezte és kivitelezte, valamint a milanói dóm homlokzatára készített három nagy színes ablaktervet. Mozaiktervezéssel és illusztrációkészítéssel is foglakozott. 1994-től díszdoktora a Magyar Képzőművészeti Egyetemnek.

A paolai Szent Ferenc-bazilika homlokzata (2000)

 

A Santa Maria Maggiore-bazilika rózsaablaka (1995)

Egy évig készített vázlatokat a római állatkertben, mielőtt nekiállt annak a nagylélegzetű munkának, amelyből egy részlet látható itt.

Hajnal János és felesége (Róma, 2007)

 

 

Asszonyok északon

  Erdőszéli házának udvarán meséli egy asszony (89), hogy negyvennégyben Kassánál eltűnt férjét keresteti még ma is. Mellénk vetődik szomszédja (80), aki műemlék kúriáját tukmálja rám szapora szóval, szabadulna tőle, akár egy alsókategóriás autó áráért is. Nem messze, két vidám teremtés (71 és 73) sántikál. Hiába támogatták egymást a meredek temetőoldalon minap, most egyiknek a jobb, másiknak a bal bokáját húzza súlyos gipsz. A tanító néni (60) nem ilyen önfeledt. Olykor naphosszat leszegett fejjel jár, annyira bántja, hogy rá sem lehet ismerni a gyönyörű falura, amelyben valaha született. Nem úgy, mint Margit (80), aki most is a tájházat mutogatja büszkén a turistáknak. Azt, amelyikben négy testvérével maga is a világra jött.

Esti pára ereszkedik a völgyre. Alig veszem észre hazafelé a hórihorgas, büszke dámát, akin átszaladt úgy kétszáz év, s minimum három hadsereg. Úri nép használta régen kastély gyanánt, de báltermében ma már csak a szél muzsikál.

Őszbe fordult a hegyekben.