Az erdő (szelleme)

 Dideregve kapaszkodtam fel a les durván összetákolt lépcsőin. Fent már védve éreztem magam, de azért néhány korty bátorságra így is szükségem volt. Miután eltettem pálinkás butykosomat, diadalmasan körbenéztem. Megveregettem saját vállamat, hogy éjnek évadján megtaláltam ezt a tákolmányt itt az erdő szélen. Komótosan elkezdtem kipakolni magam mellé az objektíveket, aztán vártam. Vártam a fenevadra, amelyik az izzó napkeltében majd pont az orrom előtt marcangolja szét áldozatát. Nem sokat kellett várnom. Ágak reccsenését hallottam. Semmi kétség, közeledik valami. Valami óvatlan nagytestű. Izgatottan kaptam a gépem után, bár tudtam, tirannoszauruszok is harcolhatnának itt, ebben a vaksötétben legfeljebb a hangokat tudnám rögzíteni. Egészen a les lábáig törtetett a vadállat. Aztán csend lett. Pár perc múlva szépen ütemesen elkezdett szuszogni, mint aki elaludt. Na, szépen vagyunk! Talán valami vaddisznó. Részeg disznó! Ilyenkor kell hazajönni? Nem nagyon mertem mozogni, mert olyat ugyan még nem hallottam, hogy erdei állatok felszaladnak a lesre és megeszik a vadászt, de mi van, ha pont velem kezdik. Mindenesetre jól jön egy újabb korty bátorság. A szuszogás helyenként horkolásban teljesedett ki. Egy idő után már olyan hangos volt, hogy felmerült bennem, meg kellene bökni kicsit, hogy forduljon a másik oldalára! Felveri nekem az erdőt. Elriaszt minden vadat. Tehetetlenül toporogtam egy ideig, aztán elővettem takarómat, s végigdőltem a tákolmány alján. Hallgattam a horkolást,és néztem a csillagokat. Amikor felébredtem már magasan járt a nap. Szidtam magamat, meg azt a részeg disznót, hogy egy ilyen gyönyörű, fáradt, őszi napkeltét elmulasztottam. Óvatosan lekászálódtam a grádicsokon, bízva abban, hogy már tiszta a terep, de amikor földet értem megmoccant valami a közelemben. Dermedten fürkésztem  a sűrű cserjést, ahol hirtelen megvillant egy szempár. Mintegy gellert kapott puskagolyó, pattantam vissza a lesre, ő meg berohant az erdőbe. Na, szépen vagyunk! Most megint itt dekkolhatok majd nagy bátran, amíg össze nem szedem magam. 

Kisvártatva motorzúgást hallottam. Egy vadőr-szerű fazon közeledett terepjáróján, s amikor meglátott az álláson gubbasztva, kiszállt. Szigorú arccal közeledett felém, ám amikor észrevette, hogy fegyver helyett fényképezőgép van nálam, lelkesen odaszólt:

- Ritka szép napkelténk volt, ugye? 

 

Kassai jegyzetek (2010. november 14.)

 Eredetileg a benyomásaimat szerettem volna megírni. Ám ez a felvidéki város annyira   felzaklatott, hogy jobbnak láttam a munkához használt napi jegyzeteimmel kiegyezni.

Dóm (XIV. század, a magyar gótika legjelentősebb fennmaradt emléke):

- II. Rákóczi  Ferenc,  Zrínyi Ilona, gróf Eszterházy Antal, Sibrik Miklós és gróf Bercsényi  

   Miklós nyughelye                                       

- Mátyás-oratórium: ide vezet a Király-lépcső, ahol kassai látogatásai lakalmával

   hallgatta a misét a király

- Orgonakarzat: Steindl Imre tervei alapján készült (1896)

- Orbán-torony: Lindner Márton, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem udvari építésze     

   tervei alapján épült (1628)

Lőcsei-ház (a XV, század): itt tartotta lakodalmát Bethlen Gábor (1626.)

Főtér és környéke: - (25-ös számú ház) évekig élt itt Kazinczy Ferenc

                                       - (68-as számú házban) Batsányi János költő

                                       - (a tértől nem messze) Tinódi Lantos Sebestyén emléktáblája

Márai-ház: az író születésének és gyermekkorának helyszíne (emlékszoba)

 

 

Zemplén

„Micsoda nap!” – morogtam bele a reggeli kávémba, miután kinéztem az ablakon. Aztán kitapogattam autómat a sűrű ködben, hogy nem túl nagy meggyőződéssel elaraszoljak a sátoraljaújhelyi libegőig. Reméltem, hogy ott majd egy „a rossz idő miatt, mindenki otthon maradt” feliratú táblát találok, ami engem is feljogosít arra, hogy visszabújjak a paplan alá. Ám az működött. Akár egy szellemvasút. Üres székek bukkantak elő a semmiből, s tűntek el ugyanott. Ez tetszett. Utazás az ismeretlenbe! Felpattantam az egyikre, s vártam, hogy útközben esetleg idegen lények telepedjenek mellém. Itt most minden megtörténhet. Köd előttem, köd utánam. Sőt. Köd alattam, köd fölöttem. Nem tudtam, hogy milyen magasan libegek, s azt sem, hogy még meddig. Kisvártatva azonban, mintha felkapcsolták volna a villanyt, hirtelen erős fény vakított el. Hunyorogtam, akár egy gépész, aki tévedésből lép a gőzős napsütötte fedélzetére. Innentől végképp mást jelentett a lent és a fent. A kilátót már izgatottan rohamoztam meg, félve, hogy elillan ez a mesevilág, mielőtt elővehetném a kamerámat. De az igazi varázslat csak odafent várt rám. Bármelyik irányba meresztettem a szememet, csak a kilógó hegycsúcsokat találtam, mintha repülőgépen utaznék. Bogarásztam a településeket a Felvidéken és a Bodrogközben, s szinte láttam, ahogy az emberek a házaikban a kávéjukba morognak. Tekintetem Regéc várát kereste, meg a tengerszemet Sárospatak mellett, de tulajdonképpen ezen már magam is csak mosolyogtam. Megváltozott a véleményem erről a napról. Pedig akkor még nem is sejtettem, hogy kora este pont akkor borul ki egy doboz piros festék az ég alján, amikor a Bodrog hídjához érek.

Pompeji

Nézegethetsz atlaszokat, lapozgathatsz könyveket oda-vissza, ha nem voltál Pompejiben, a történelmet csak egy marék hamunak véled.

Hajnal János

 

                                                    

(1913-2010): magyar grafikus. Művészeti tanulmányait 1939-44 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte, Aba-Novák Vilmos és Szőnyi István, szobrászati tanulmányait Kisfaludi Stróbl Zsigmond növendékeként. Aba-Novák halála után ő fejezete be a pannonhalmi Szent István-kápolna és a székesfehérvári Szent István mauzóleum freskóit. 1949-ben Rómában telepedett le, ahol a Valletri Szent Ágoston és San Leonia de Mango templomokban készített murális munkákat. 1953-ban a Sao Pauloi katedrális színes ablakit tervezte és kivitelezte, valamint a milanói dóm homlokzatára készített három nagy színes ablaktervet. Mozaiktervezéssel és illusztrációkészítéssel is foglakozott. 1994-től díszdoktora a Magyar Képzőművészeti Egyetemnek.

A paolai Szent Ferenc-bazilika homlokzata (2000)

 

A Santa Maria Maggiore-bazilika rózsaablaka (1995)

Egy évig készített vázlatokat a római állatkertben, mielőtt nekiállt annak a nagylélegzetű munkának, amelyből egy részlet látható itt.

Hajnal János és felesége (Róma, 2007)