Szamárköhögés

Megkérdezte az orvos, viszket-e a hátam. Azt hitte, azért kopott ki a szőr, mert vakarom. Pedig csak egyszerűen imádom magam napközben hanyatt dobni, és vonaglani kéjesen, amíg nem köhögök a portól. Ha kopik, hát kopik. Nem kell se szépnek lennem, se okosnak, nem vagyok én ló. Nekem elég volt megtanulnom az „i” betűt, meg az „á” betűt és azt, hogy miként lesz nagy a fülem. A lovak is élhetnének ilyen jól, de ők cifrán akartak. A nagyapámék még jártak át a szomszédos karámba, figyelmeztetni őket, hogy ne legyenek már ilyen marhák, kevesebbért is pont annyit kapnak, de nem hallgattak az okos szóra. „Csacsik vagytok” – mondták büszkén. Most aztán tessék megnézni! Egész nap lóhalálában vágtat a ménes, este meg az istállóig nem találnak el a fáradtságtól. Én meg? Ha meguntam az ácsorgást, kicsit hentergek a hátamon, az abrak mégis ugyanannyi, mint nekik. Most akkor ki a szamár?

Ujjgyakorlat

Arra gondoltam, hogy időt kellene nyernem. Tavasszal úgyis minden beindul majd, addig meg szétküldöm ezt a fotót az adóhivatalnak, a banknak, az összes energiaszolgáltatónak, a polgármesternek, a parkolótársaságoknak, meg a sarki csaposnak (persze, nem tudom, mit van úgy oda azzal a kétszázharmincegy nagyfröccsel?). Áprilisig nem nyitok ajtót senkinek, utána meg azt mondom, hogy: „ügyetlen voltam, és nem sikerült a merénylet . De már másik ember vagyok, tessék megérteni! A bizalmatlansági indítvány után lecseréltem magamat, ez látszik a sminkemen is!" Vagy ez sem takar eléggé?

Én + én

Nyolcvankettőt írtunk tán, amikor elmegyógyintézetben töltöttem a karácsonyt. Ne tessék örülni, nem ápoltként. Bár az igazat megvallva, később volt egy kis honvágyam is (vagy mi). A bővérű nővérek, a jól ápolt ápolók és az „akkor túrom az orrom, amikor nekem tetszik” szabadsága engem is magával ragadott. Nem akartam mindenáron kilesni titkaikat, hamar elfogadtak, és fesztelenül voltak előttem esztelenek. Közeledett a karácsony, műsorral készült az intézet okosabbja. Volt közöttük kettő is, akiket kifejezetten színpadra teremtett a Teremtő, csak tán valamelyik chipet nem jó helyre rakta be a végén. Mindegy. Kezdődik az előadás!

Nehezen találok megfelelő helyet a sok izgága között, valaki mindig belelóg a képbe. Végül egészen előre furakodom, amikor hátulról szerényen meghúzza valaki a hajamat. Nem veszem a lapot, ezért egyre erősebben húzza, már inkább tépi. Megfordulok, s abban a pillanatban centiméterekről villan a szemembe egy vaku. Mikor újra látni kezdek, a vaku helyén vigyorgó arcot látok. Felismerem. Napok óta követett a házban, ami inkább szórakoztató volt, mint zavaró, mert állandóan utánzott engem. Most már fényképezőgép is lóg a nyakában, rajta vaku.  Velem megegyező magasságú, alkata is hasonlóan csontos. Ugyanúgy dzsekit vett fel, mint én, hasonlóan szűk nadrágot, csak bakancs helyett rajta gumipapucs van. Még arra is ügyelt, hogy fejfedőmet utánozza. Nemrégen vágattam ugyanis tüsire a hajamat, s miután nagyon fázott a fejem, sapkát viseltem állandóan. Nos, ő  törülközőt csavart a fejére, és biztosítótűvel rögzítette oldalt. Rámosolyogtam, ő visszamosolygott. Felemeltem a gépemet, ő is felemelte az övét. Meghökkentem. Ugyanolyan gépe volt, mint amivel én kezdtem a szakmát (Zenit-E), rajta ugyanolyan kis fekete orosz vaku, mint amilyet nagynénémtől kaptam hozzá még a gimiben. A színpad felé araszolok, ő utánam. A tövében leguggolok, ő mellém. Filmet cserélek, ő ugyanúgy követi mozdulataimat, csak film nélkül. Tanácstalanul megvakarom a fejemet, és megfeledkezve magamról leveszem a sapkámat. Ő ugyanezt teszi, s amikor kiderül, hogy ma estére már az ő haja is tüsi  lett, kitör a nézőtéren a röhögés. Innentől már senki nem veszi komolyan a színpadot. Azt a két marionett figurát figyeli mindenki, amelyikből az egyik én vagyok. Az előadás kezdett romokban heverni. Szellemképemet elkezdték kivonszolni a teremből az ápolók, de ellenállt. Hárman akaszkodtak belé, mígnem leintettem őket, elcsomagoltam a felszerelésemet és kisétáltam az ajtón. Ő utánam.

Részeges körte

Az ember ne cserélgesse a barátait, bármilyen nehéz időszakokat kell is átvészelni velük!  Ha isznak, hát isznak. Ha eldőlnek, hát eldőlnek. Ha tapasztalatok indokolják, padlócsempére tálalt desszerttel kell várni a likőrszagú társaságot. A tálalás módja sok mindent leegyszerűsít. Akinek házában sűrűn vesztik el barátok (és nem barátok) lélekjelenlétüket, az tudja, hogy miről beszélek. Igen. Az utómunkálatokról. Így azonos eszköz használható a másnapi ébresztésükhöz és a nyomok eltakarításához. Ha közelebbi barátokról van szó, akkor kíméletességből csatlakoztassunk a locsolótömlő végéhez egy állítható szórófejet. A víz hőmérsékletével azonban ne kényeztessük őket, mert termálfürdős kényszerképzetük támad, s még tovább dagonyáznak félálomban. Ha mégis makacsabb jelenetek adódnának, akkor a „kutyaharapást szőrével” népi bölcsességből, csupán a tanács első felét kell alkalmazni. Így, szerencsés esetben a jövő évi gondunk is megoldódik egyben. Ha ez sem használ, akkor le kell szerelni a kapuról a csengőt.

A lényeg, hogy megőrizzük barátainkat!

Megadom a kezdő lépést:

Villányi részeges körte torony prószával, erdei gyümölcsökkel

Hozzávalók:

-         -         4 db             körte

-         -         80 g             kukoricadara

-         -         320 g           tej

-         -         1 rúd            vanília

-         -         80 g             cukor

-         -         2 dl              vörösbor

-         -         szegfűszeg, fahéj

-         -         100 g erdei gyümölcsmix

A körtéket megpucoljuk, a vörös borba fahéjat, szegfűszeget teszünk, majd felforraljuk. A tűzről levéve belehelyezzük a körtéket és kb. 10 percet állni hagyjuk benne – amíg el nem színeződik – majd kivesszük és hűlni hagyjuk. A tejjel, vanília rúddal, cukorral és a darával puliszkát készítünk. Mikor megfőtt, lapos tálcára öntjük és hagyjuk szétterülni, majd félretesszük kihűlni.

A borból kivett, kihűlt körtét ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, magházát eltávolítjuk. A visszamaradt borban az erdei gyümölcsöt kevés cukorral beforraljuk. A puliszkából – pogácsa szaggatóval – egyforma köröket vágunk ki és a felszeletelt körtével ill. az erdei gyümölccsel felváltva feltornyozzuk.

TIPP:   Kellemesen fanyar, "férfias" desszert, melyet lágyíthatunk, ha a vörös bort a fűszerezés mellett beédesítjük vagy az erdei gyümölcsöket tejszínnel és borral főzzük fel.

A kompozíció elkészítéséhez és tálalásához Laczkó Ottó mesterszakácsot (www.akonyha.com) hívtam segítségül.

A bejgli leves

Télen kicsit vastagabb kaja jár a házőrzőknek. A gondos gazda, ha teheti már napközben elkezdi gyűjtögetni a maradékot nekik. Én gondos gazda vagyok. Gyűjtögettem. Pörkölt-, és töltöttkáposzta-maradék, szalonnadarabok, kolbászvégek és rengeteg csont, s miután az egyik kicsit édesszájú, ezért az előző napról megmaradt és megszáradt süteményes tálcát is beleborítottam a tízliteres fazékba. Hadd legyen testes a cucc. Lassú tűzön elkezdtem az egészet felfőzni, hogy másnap hajnalban, amikor már teljesen reménytelen az élet, az ól előtt tálalhassam kedvenceimnek a gőzölgő kotyvalékot. A kutyások ismerik ezt a gondoskodó, apás érzést.

– Miben zavarunk? – vihog bele a kaputelefonba barátom és felesége likőrösen kajla hangon.

– Semmiben, bejgli levest főzök, legjobb tudásom szerint! – kajláztam én is.

Aztán bevonultak úgy nyolcan, egyik likőrösebb volt, mint a másik, de egyformán hangosak. A rekesz pezsgő, amit szilveszterre hűtögettem a teraszon, már erősen fogyóban volt, amikor látva, hogy a jókedvű társaság elvan magában is, fogtam a pórázokat meg a kutyafuttató vattakabátomat, és „szolgáljátok ki magatokat” felkiáltással elindultam kutyáimmal a napi szokásos Duna-parti túránkra.

Mintegy fertályóra múlva tértünk meg, már teljesen sötét volt. Az ablakon keresztül látom, hogy barátaim az asztalnál ülnek, és mindnyájan a szájukat törölgetik, s még a dugi Chivas Regalt is megitták az utolsó cseppig. Nagy üdvrivalgással fogadtak, ahogy beléptem.

– Éljen a mesterszakács! Isteni lett a levesed!

A tűzhelyre néztem ijedten, ahol a tízliteres fazék alján a csontokat már alig lepte el a zsíros lé.