Zeykfalva

Újabb beszámoló az erdélyi körútról:

http://www.dunatv.hu//sites/dunatv/mini/csodavadaszat/index.html

Várom hozzászólásokat:

kaiser@kaiserotto.hu

csodavadaszat@dunatv.hu

Szörényvár

A rádió vízállásjelentéseiből gyermekkorom óta ismerem a nevet: Turnu Severin. Azt persze nem sejtettem, hogy van magyar neve is (Szörényvár), mint ahogyan azt sem, hogy valaha majd itt töltök egy éjszakát, s amikor megérkezem a panzió bejáratához, a tulajdonos azt mondja magyarul: „Jó napot! Már vártam magukat!” Pedig ők már akkor is itt laktak, amikor én a vízállásjelentéssel a háttérben unatkoztam a történelemkönyvem fölött, s vártam izgatottan Komjáthy György műsorát. Akkor még nem szolgálta az embert ennyire az elektromos média, mint manapság, nem kaphatta meg naponta főműsoridőben nélkülözhetetlen Győzike adagját. Akkor még résen kellett lenni, hogy le ne csússzon kedvenc műsoráról. Persze nem tudom, miért hasonlítom össze ezt a két műsort, hiszen egymáshoz semmi közük, hacsak az nem, hogy egyformán élvezhetetlenek. Mindegy. Minden korban terelgetni kell a hallgatók/nézők figyelmét, ez már
a játékszabályhoz tartozik. Bár, az egyik legalább hasznos információval látta el a folyami hajózókat, meg legalább földrajzi neveket ismételgetett rogyásig, amíg azok be nem vésődtek az ártatlanokba. Ezzel szemben a másikban olyan együgyű dolgok ismétlődnek, amit már amúgy is tudunk, de tehetetlenek vagyunk ellene.
Na szóval, Galambóc várától indultunk a Duna mentén egészen Szörényvárig, ami nagyjából egészéből maga a Kazán-szoros. Azért „kazán”, mert olyan hatalmas sziklákon bukdácsolt a víz annak idején, amikor a nevét kapta, hogy úgy nézett ki, mintha forrt volna a Duna. Hajózhatatlan volt persze emiatt, s nem maradt más hátra, mint megemelni a vízszintet 20-30 méterrel, ami egy gigászinál is gigászibb munkának tűnt. Nem is kisebb nevekhez fűződik, mint Széchenyi István és Vasvári Pál. Hát igen, az a bizonyos Vaskapu. Érdemes utána olvasni nem rövid történetének, számos kérdőjelet vet fel az emberben, s akkor még az irodalmi vonatkozásairól nem is beszéltünk. Ha valaki pedig netán erre jár, ne sajnálja az időt, autózzon végig a folyó mindkét oldalán! Az egyik oldal Szerbiához tartozik ugyebár, a másik oldal Romániához. Mindkettőnek másfajta nehézségi foka van, de megéri! Egyszer csak érthetővé válik az a hatalmas munka, az a hatalmas tudás, amire büszkék lehetünk, s ami egy izgalmas dokumentumfilm formájában akár helyet is kaphatna két Győzike-show között.

Galambóc Vára

Újvidék

Május 7-19-ig
„Zlatno oko” A vizuális kultúra központja (Laze Teleckog 3/I)
YU-HU-RAP – Kaiser Ottó retrográfiáinak kiállítása
Válogatás Domonkos István azonos című verseskötetének illusztrációiból
Megnyitó: május 7. péntek este 6 óra
A kiállítást megnyitja: Végel László Kossuth-díjas író, publicista

 A kiállítás megnyitója előtt

 

 A kiállítás megnyitója után

... még jobban utána:

 ... egészen utána (Végel Laci barátom elemez).

Beocsin

  Van az úgy, hogy az ember keze elindul akkor is, ha nem akarja. Nekem például eszem ágában nem volt írni a Spitzer-kastélyról, mert német tulajdonosa több szempontból is kiváltotta antipátiámat. Először is nemtelen eszközökkel tönkretette azt a Csík József által alapított szerémségi cementgyárat, amelyből a Lánchíd építéséhez már Clark Ádám is rendelte a kiváló minőségű anyagot. Másodszor a kastélyt azzal a céllal építette, hogy Budapestről olyan hírességeket hívjon meg magához, akik majd hosszabb-rövidebb tartózkodásukkal őt magát is fontossá tehetik. Se szeri, se száma az ilyen figuráknak akiket minden kor kitermel magának, s akiknek esze ágában sincs megjegyezni azt a szót, hogy mecenatúra, helyette művészekből, politikusokból és arisztokratákból álló csokrétát tűznek gomblikukba. Nos, maga az épület mégis megigézett még abban az állapotában is, amikor már nem lázmérő után kutat az ember, hanem infúzióért kiált. Persze, ha valaki túlszörnyülködné a dolgot, szaladok megjegyezni, hogy magyarországi kastélyokkal foglalkozó könyveim munkálatai közben találkoztam olyannal is, ahol a kórteremmé alakított bálterem seccojának kellős-közepére egy fehér mosdókagylót csavaroztak fel ujdonsült használói. S azt is sietve megjegyezném, hogy láthatóan sokkal akkurátusabb szakipari munka volt, mintsem hogy a megszálló csapatok számlájára írhatnánk. Annak az országnak pedig, ahova most Szerémség tartozik az ismert okoknál fogva, kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy kastélyokat állítson helyre. Hogy miért írok erről mégis? Talán csak azért, mert ugyanaz az ember tervezte ezt a beocsini remekművet, aki a budapesti Parlamentet. Steindl Imre.

 

Vajdaság (2.)

 Kedden  fegyverszünet az égiekkel. Végre süt a nap (kicsit), most az eső helyett, az áramszolgáltató ejt bennünket rabul. Szinte egész délelőtt zárva marad automata garázsajtónk (mögötte az autónk). Mégiscsak keresni kell a mindenható jóindulatát, így délután irány az  aracsi pusztatemplom.

Szerdán már semmi akadály! Ha csak azt a háromszor félórát nem számolom, amikor olyan úton cammogunk, hogy percenként (inkább) lóért imádkozom. Viszont kárpótol Zombor gyönyörű kisvárosi harmóniája (helyenként ugyan kicsit idegen a hangszerelés).

Csütörtökön egyszerre két megfelelő helyet is találunk a kiállításnak. (Hát egye fene.) Ha lúd legyen kövér! A két kiállítás képeit felkészítendő azonban nyomban haza kell indulnunk. (Mi van, ha nincs is annyi képünk …)